KEDVES VOLT ÉS LEENDŐ BETEGEINK!
A kórházunkban működtetett minőségbiztosítási
rendszer megköveteli az ellátásunkkal kapcsolatos betegelégedett-
ségi vizsgálatok végzését. Mindamellett, hogy ez előírás, azért is tartjuk fontosnak a végzését, mert számunkra fontos
tanulságok levonására alkalmas.
Az elégedettségi vizsgálat módját úgy alakítottuk ki, hogy mindenki anonimitását megtartva nyilvánítsa ki a véleményét.
A felmérés eredményeit főorvosi értekezleten megbeszéltük, ahol már osztályonként is felhívtuk bizonyos javítási szük-
ségre a figyelmet, hiszen az elégedettségi vizsgálat kórházi összesített eredményét adjuk közre. Amennyiben fekvőbeteg-
ként valamilyen ok miatt bekerül kórházunkba, úgy nemcsak az ilyen kampányszerű akciók során kérjük, hogy vélemé-
nyét nyilvánítsa, hanem szívesen veszünk minden dicsérő vagy elmarasztaló, illetőleg kritikai véleményt is, amit a kórház
titkárságán leadhat vagy oda elküldhet. Áttekintve a grafikonokat számunkra két rendkívüli örömteli adatra hívnánk fel
a figyelmet.
Az első: Szinte kivétel nélkül betegeink úgy ítélik meg, hogy az orvosok között egyetértés, sőt tulajdonképpen baráti
viszony van. Ez azt jelenti, hogy a gyógyítási légkör megnyugtató lehet mindenki számára, amivel kevés kórház dicseked-
het – főleg a jelenlegi hektikus állapotban.
A második: A 231 válaszadó közül 3 gondolja úgy, hogy meggondolná az ismételt gyógykezelését kórházunkban.
Megjegyezzük, hogy erre egy harmadik kérdés is volt a kérdőíven: „Biztosan máshova mennék”, ezt viszont senki nem
jelölte be. Elhatározott szándékunk, hogy ez irányú tevékenységünket az eddigi szokásaink szerint folytatjuk és a kórházi
honlapon közzé tesszük. Megjegyeznénk, hogy nemcsak az orvosi, hanem az ápolási tevékenységünkről készült elégedett-
ségi vizsgálatot is megjelenítjük.
A kórház vezetősége és minden dolgozója nevében jó egészséget kívánunk!
Esztergom, 2007. november 14.
Dr. Törös Péter s.k.
minőségbiztosítási igazgató
KEDVES BETEGÜNK!
A Vaszary Kolos Kórház – az ország többi intézményéhez hasonlóan – az Egészségügyi Minisztérium által bevezetett
volumenkorlát miatt a vizsgálatok és beavatkozások legnagyobb részében várólistát kénytelen alkalmazni. A várólistán
csak azok a betegek szerepelnek, akik előre meghatározhatóan kerülhetnek ellátásra, tehát felvételük halasztható.
A várólista csak tájékoztató jellegű, mert egyrészt a sürgősségi betegellátás, másrészt egyes betegségcsoportok
(rosszindulatú daganatos betegek) ellátása a várólistákat eltolhatja, tehát a nem sürgős esetek felvétele halasztódhat.
A várólistákat természetesen mindezek figyelembevételével alakítja ki minden osztály, de ennek ellenére lehetséges az
esetek torlódása. Amennyiben az előjegyzés időpontjában valamilyen oknál fogva nem tudnánk felvenni, úgy - ha elér-
hetőségét megadta - megpróbáljuk az új időpontról értesíteni.
Amennyiben a várólistával kapcsolatban bármilyen észrevétele vagy kritikája van, úgy azt egyrészt megteheti közvetlenül
az Igazgatóságon (tel: 06-(33)-542-301) vagy keresse az illetékes osztály főorvosát vagy előjegyző orvosát a 06-(33)-
542-300-as telefonszámon név, illetőleg beosztás szerint.
Szívélyes üdvözlettel:
A Kórház Vezetősége
KEDVES BETEGÜNK!
Az Egészségügyi törvény részletesen szabályozza a betegek jogait, illetőleg az egészségügyi intézmények ezzel kapcsolatos
kötelezettségeit.
Törekszünk arra, hogy e betegjogok intézményünkben maradéktalanul érvényesülhessenek.
A betegjogok legfontosabb elemeit minden osztály társalgójában vagy a rendelők váróiban megtalálja, de ha további értesü-
lésre is szüksége van, úgy fordulhat bármely osztályvezető vagy rendelésvezető főorvoshoz, illetőleg kezelőorvosához.
A tájékoztatást kompetens személytől – ha az időpontot előre megbeszéli – a kórház igazgatóságán is megkaphatja.
Ha úgy érzi, hogy betegként jogai nem érvényesültek a kellő mértékben vagy bármilyen vonatkozásban is panasza van az
ellátással kapcsolatban, úgy ezt a következő módokon teheti meg:
Szívélyes üdvözlettel:
A Kórház Vezetősége