BETEGFELVÉTEL
Intézményünkben 2012. február óta Központi Betegfelvétel működik. A Központi Betegfelvétel dolgozói rögzítik a szakrendelésekre érkező betegek személyi adatait, beutalóját és megfelelő ellátó egységbe való felvételét.
A Központi Betegfelvétel kialakításának célja, hogy a szakrendeléseken dolgozó orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak kevesebb adminisztrációs munkája legyen, ezzel több időt tudnak a betegellátásra fordítani.
Az egységes Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) bevezetésével a Betegfelvételi regisztráció sorszám szerint történik. Az Iroda előtt kihelyezett automatákból (KIOSZK) a Betegeknek sorszámot kell húzni a „Betegfelvételre megyek” gomb megnyomásával.
Amikor a helyiség ajtaja felett lévő monitoron megjelenik a kihúzott sorszám és a pult sorszámla, akkor tudják megkezdeni a regisztrációt.
A regisztrációhoz továbbra is szükség van a TAJ kártyára, személyi igazolványra, lakcímkártyára, beutalóra. Amennyiben a szakrendelés előjegyzés köteles, akkor csak a már meglévő időpont bírtokában lehetséges a regisztráció.
A Beteg a meglévő sorszámát a regisztráció után továbbviszi magával a szakrendelésre, mert a rendelőben is a meglévő sorszám alapján szólítják be.
FELHÍVJUK TISZTELT BETEGEINK FIGYELMÉT, HOGY TELEFONON KERESZTÜL NEM VÉGZÜNK REGISZTRÁCIÓT CSAK SZEMÉLYES MEGJELENÉS ÚTJÁN!
Intézményünkben három ponton helyezkedik el Betegfelvétel:
I.
A Központi Betegfelvételi Osztály a kórház Petőfi utcai főbejáratával szemben lévő 5. számú épület földszintjén helyezkedik el.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 06:30 – 16:00
Kedd – Péntek: 06:30 – 15:00
—————————————————————————————————————————————————————————————————-
II.
2013. március 11-től a Reumatológiai Osztály és Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály épületében (17. számú épület) működő járóbeteg szakrendelések is csatlakoztak a Központi Betegfelvételi rendszerhez. A regisztrációhoz kialakított betegfelvételi pult az épületen belül, közvetlenül az épület bejáratánál helyezkedik el.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfőtől – Péntekig: 06:45 – 14:30
—————————————————————————————————————————————————————————————————-
III.
Központi Betegfelvétel, Regisztráció Dorog
Helye: Dorog, Mária utca 20.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 07:00 – 16:00
Kedd: 07:00 – 17:00
Szerda: 07:00 – 17:00
Csütörtök: 07:00 – 18:00
Péntek: 07:00 – 13:00
A felvételhez szükséges iratok:
– beutaló, (kontroll esetén előző ambuláns lap);
– személyi igazolvány;
– érvényes társadalombiztosítási azonosító kártya (TAJ kártya), vagy EU-card;
– lakcímkártya;
– amennyiben a beteg rendelkezik vele: Közgyógyellátási Igazolvány.
Az ügyintézés gyorsasága érdekében kérjük Önöket, hogy irataikat készítsék elő!
Érvényes TAJ-kártya hiányában az egészségügyi ellátás kizárólag térítési díj ellenében vehető igénybe.
Központi Betegfelvételi Osztály regisztrációban résztvevő járóbeteg ellátó egységek: I. A Központi Betegfelvételi Osztály a kórház Petőfi utcai főbejáratával szemben lévő 5. számú épület földszintjén helyezkedik el. Ügyfélfogadási idő: 3. számú pavilonban működő szakrendelések:
5. számú pavilonban működő szakrendelések:
7. számú pavilonban működő szakrendelések:
8. számú pavilonban működő szakrendelések:
9. számú pavilonban működő szakrendelések:
11. számú pavilonban működő szakrendelések:
|
II. Reumatológiai Osztály és Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály épületében (17. számú épület) működő Központi Betegfelvétel. Ügyfélfogadási idő: 17. számú pavilonban működő szakrendelések:
Fekvőbeteg ellátásra jelentkező betegek:
19. számú pavilonban működő szakrendelések:
Az előzetes időpont egyeztetésekre (előjegyzésre) vonatkozó telefonszámok a Rendelési időpontok – Esztergom menüsorban az adott szakrendelésekre vonatkozó információknál megtekinthetők. |
III. Dorog, Mária utca 20. szám alatti telephelyen működő Betegfelvétel
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 07:00 – 16:00
Kedd: 07:00 – 17:00
Szerda: 07:00 – 17:00
Csütörtök: 07:00 – 18:00
Péntek: 07:00 – 13:00
– Belgyógyászati szakrendelés (beutaló köteles szakellátás)
– Bőrgyógyászati szakrendelés
– Csontritkulás szakrendelés (beutaló köteles szakellátás) – (előzetes időpont egyeztetéssel)
– Diabetológiai szakrendelés (beutaló köteles szakellátás) – (előzetes időpont egyeztetéssel)
– Érsebészeti szakrendelés (beutaló köteles szakellátás) – (előzetes időpont egyeztetéssel)
– Fül-Orr-Gégészeti szakrendelés (hallásvizsgálat) – (előzetes időpont egyeztetéssel)
– Gyermekneurológia (beutaló köteles szakellátás) – (előzetes időpont egyeztetéssel)
– Gyógytorna és gyógytestnevelés (beutaló köteles szakellátás) – (előzetes időpont egyeztetéssel)
– Ideggyógyászat (beutaló köteles szakellátás) – (előzetes időpont egyeztetéssel)
– Nőgyógyászati szakrendelés
– Onkológiai szakrendelés (beutaló köteles szakellátás) – (előzetes időpont egyeztetéssel)
– Ortopédiai szakrendelés (beutaló köteles szakellátás) – (előzetes időpont egyeztetéssel)
– Proctológia szakrendelés – (előzetes időpont egyeztetéssel)
– Psychiátria szakrendelés
– Reumatológia szakrendelés (beutaló köteles szakellátás)
– Röntgen diagnosztikai szakrendelés (beutaló köteles szakellátás)
– Ultrahang diagnosztikai szakrendelés (beutaló köteles szakellátás)
– Sebészeti szakrendelés
– Szemészeti szakrendelés
– Urológiai szakrendelés
Az előzetes időpont egyeztetésekre (előjegyzésre) vonatkozó telefonszámok a Rendelési időpontok – Dorog menüsorban az adott szakrendelésekre vonatkozó információknál megtekinthetők.
Az alábbi szakrendelésekre nem kell jelentkezni a Központi Betegfelvételen:
– Központi Laboratórium (regisztráció helyben, a 12. számú épület első emeletén)
– Pulmonológiai szakrendelés (regisztráció helyben, a 7. számú épületben)
– Tüdőszűrő állomás (regisztráció helyben, a 7. számú épületben)
ANYAKÖNYVI TÁJÉKOZTATÓ
Kedves Édesanya!
A Vaszary Kolos Kórház az Ön együttműködésével intézkedik gyermeke születési anyakönyvi kivonatának elkészíttetéséről. Ehhez a következő okmányokra/iratokra lesz szükségünk:
– Anya személyi igazolványának és lakcímigazolványának fénymásolata
– Apa személyi igazolványának és lakcímigazolványának fénymásolata
– Házassági anyakönyvi kivonat fénymásolata (esztergomi házasságkötés esetén is)
(Nem kell megújítani, ha meg van az eredeti. Amennyiben nincs meg az eredeti, keressék, vagy telefonon hívják fel a házasságkötés helye szerint illetékes anyakönyvvezetőt, aki nem fog kiadni másolatot, de intézkedni fog arra vonatkozóan, hogy a házasságkötés ténye az esztergomi anyakönyvvezető számára elektronikus formában elérhető legyen.) (amennyiben nincs módja a fenti iratokat lefénymásolni, a Központi Betegfelvételen – 5. számú épület – megoldjuk)
– Apasági jegyzőkönyv (1 eredeti példányban)
(Ikerszülés esetén minden gyermekre külön-külön 1 eredeti példányt kell készíttetni.)
A születési anyakönyvi kivonattal együtt legyártásra kerül gyermeke Lakcím-, TAJ és Adóazonosító kártyája is. A születési anyakönyvi kivonatot és ezeket a kártyákat az anya szüléskor érvényben lévő állandó bejelentett lakcímére postán megküldik. Ezt az állandó címet kapja a gyermek is automatikusan, első állandó bejelentett lakcímként. Ettől eltérni nem lehet, így kérjük, hogy az esetleges lakcímváltozásokat a szülés előtt rendezni szíveskedjenek.






